2015. március 9., hétfő

Books

Még áprilisban írtam egy bejegyzést aminek a - New hobby? - volt a címe. Lassan 1 éve ,hogy rendszeresen olvasok. Bár már nem lapozom a könyveket akkora lendülettel mint anno, ettől függetlenül mindig van itthon 1-2 db ami kiolvasásra vár. Most néhány kiolvasott könyvről írok.

* Oravecz Nóra - Összekötve *

Oravecz Nóra az egyik legismertebb hazai író / blogger. Majdhogynem be se kell mutatnom Nektek. Röviden azért annyit leszeretnék róla írni,hogy egy kis helyen nőt fel, és még is már SF-ben volt a nyáron több hónapig ,ami hatalmas dolog! Rengeteg motivációt ad olvasóinak ( nekem is ), példaértékű amit csinál.
Első regénye az Összekötve címet kapta. 
 Történet Kloéról és Beniről szól akik között egyfajta kötelék van. A lányt sok fájdalom érte a múltjában, de a fiúnak is sok rossz élménye van a háta mögött. Kloé nem tudja eldönteni ,hogy mit is érez Beni iránt. Rengeteg közös van bennük többek között az is hogy egyszerre volt jegyük Amerikába ahol Kloénak a legnagyobb álmai teljesültek. Az utolsó eseményen kívül amiben leég az a hotel ahol közösen laktak. A recepciósok is azt állították, hogy Beni bent tartózkodott az épületben mikor a robbanás történt. 

* Oravecz Nóra - Az igazi kötelék *

Az igazi kötelék, az Összekötvének a folytatása. Elsőnek 2 nap alatt kivégeztem , és IMÁDOM! Tipikus az a könyv , amit muszáj folytatnod, mert tudnod kell mivel végződik! Számomra ez a második kiadás azért is kincs, mivel Oravecz Nóra oldalán nyertem egy nyereményjátékban mikor még kint volt Amerikában. A ráadás még az, hogy amikor hazajött Nóri alá is dedikálta. :) Hihetetlen hálás vagyok érte!
Folytatásban megtudhatjuk ,hogy Beni nem hal meg, de közben Klóé majdnem meghalt mert túl sok gyógyszert szedett be. Klóé nem hiszi el ,hogy ő bárkinek is lehet fontos , de ezt Beni megakarja cáfolni, így mindig valamit romantikus ötlettel rukkol elő. Végül sok-sok esemény után összejönnek, és Beni új lakásán élnek.

* Leiner Laura - Késtél *

Folytatom a sort a másik kedvenc írónőmmel. Leiner Laura műveit a Bábel után szerettem meg igazán, így nem volt kérdés ,hogy a többi könyveit is olvasni fogom
Késtél a Bexi sorozat első kötete. Kettő fiatal énekesről szól a történet. A lányt menedzsere találta meg az interneten ( kukázta ki - könyv szerint - ) , a fiú pedig egy tehetségkutatóban lett döntős. 
Utolsó adásban közösen énekelnek el egy duettet és így ismerik meg egymást. Márk nagyon magabiztos a rajongóival ( Márkerekkel ), de Bexi félti ,hogyha vége lesz a kutatónak akkor a fiú megy a selejtbe.. 
Végül nem Márk nyeri meg a játékot, de ezzel semmi nincs vége ugyanis utazni fognak. Hogy miért, azt a Bexi sorozat második kötetéből a Hullócsillagból fogjuk megtudni.

* Leiner Laura - Akkor szakítsunk *
Az biztos ha valakivel előfordul egy olyan szilveszteri este mint a könyvben.. Hat az másnap alszik mint a bunda! Rengeteg fordulatot ír le a Laura , csupa-csupa izgalommal. Alapvetően az év legbulizósabb ünnepét fogja meg a könyv, ami abszolút jó. Arról is olvashatunk benne hogy nem minden a külső. Lehet egy kapcsolat tökéletesnek latszik, de belülről közel sem. Mint Eszti és Csaba kapcsolatában. Mindent közösen csináltak , állandóan együtt voltak, de a lány mégis megcsalta barátját a nyáron. Összességben érdekes és jó könyv, egyik kedvenc!

* John Green - Csillagainkban a hiba *
Szerintem túl sokat nem kell írnom erről a könyvről, mert ha valaki meglátja a címét , akkor mindenki tudja miről szól. De ha mégsem akkor röviden kettő rákos fiatalról van szó, akik idővel egymásba szerettek. Aranyos kis romantikus könyv, viszont a vége eléggé felkavaró és szomorú.

* Lakatos Márk- Te & Én *
Sort Lakatos Márk Te & Én művével zárom.
Tudom ,hogy Márknak már van egy újabb kiadású irománya is, de én még csak most olvastam ezt a könyvét és semmi képen nem szeretném szó nélkül hagyni. Kettő részből áll ami nagyon ötletes.
Ír szuperebnél-szuperebb helyekről Budapesten, tehetséges magyar tervezőkről, gusztusos recepteket olvashatunk illetve leírja ,hogy egyes nők milyen típusúak. Segít az olvasóinak megtalálni alakjuk formáját, és hogy ahhoz milyen ruhák passzolnak. Láthatunk arcformákhoz illő hajakat is. 
Aki nincs tisztában magával annak nagyon ajánlom,szépen összefoglalja a lényeges dolgokat!

11 megjegyzés:

  1. Bia, love this post with the book summaries & reviews. Nice photos too!

    Xoxo, Shelly

    VálaszTörlés
  2. Darling, I like your blog very much! I like your style of writing and your photos! Everything so beautiful!
    I’ll be happy to see you in my blog!)

    Diana Cloudlet
    http://www.dianacloudlet.com/

    VálaszTörlés
  3. Great post

    New post in
    Www.miharujulie.com

    VálaszTörlés
  4. nice pics!! So so cute ;)
    Kisses from Spain.
    Xoxo, P.

    My Showroom



    VálaszTörlés
  5. Nice post. Would you like to follow each other?
    Kisses

    www.blackdressinspiration.com

    VálaszTörlés
  6. Hey , kochana masz bardzo estetycznego bloga! a zarazem pięknego !
    Piszesz bardzo ciekawie więc ,życzę dalszych sukcesów <3 <3
    Co powiesz na wspólną oberwacje ?
    Fajnie byłoby gdybyś zaczęła pierwsza! <3
    Miłego weekendu kochana! <3

    VálaszTörlés
  7. Amazing books.
    http://retromaggie.blogspot.pt/

    VálaszTörlés
  8. Thanks for sharing,.

    http://www.angelnx.com/

    http://www.angelnx.com/Sarees

    VálaszTörlés